Kirándulni jó, olykor elmenni otthonról fontos. Nagyobb óvodás gyermekeknek, iskolásoknak már szükségük lehet saját innivalóra, saját kulacsra, melyet a kis hátizsákjukban magukkal visznek, és amelyből csak ők isznak. Nem mindegy azonban, miből isznak. Bár gyermekkulacsból Dunát lehet rekeszteni, egyáltalán nem mindegy, milyet használ a gyermek rendszeresen, mint ahogy az sem, hogy mit iszik belőle.
Bár a boltok teli vannak gyermekeknek szánt üdítőitalokkal, csinos csomagolásban és a gyermek szemmagasságában; ha egészségesen szeretnénk tartani a gyermekeinket, érdemes olyan italt adni neki, ami a hosszú távú egészségét szolgálja. Belefér persze időnként egy-egy ínycsiklandó gyümölcslé vagy gyümölcspép, azonban jó, ha tudjuk, hogy a boltban vehető egyszer használatos műanyag kulacsok, bár tartósnak tűnnek, nem alkalmasak arra, hogy hosszú távon is azt használja a gyermek kulacsnak.
Az alábbiakban összeszedtük a legfontosabb szempontokat, amelyeket érdemes végiggondolnunk, ha gyerek kulacsot szeretnénk beszerezni hosszú távra.
BPA-mentes
Az egyik legfontosabb szempont, amit figyelembe kell vennünk, ha akár magunk, akár a gyermekünk számára kulacsot keresünk, az az, hogy káros anyagoktól mentes legyen. A legismertebb ilyen a BPA, a biszfenol-A, amely gyakorlatilag egy ipari vegyszer, és leggyakrabban polikarbonátban, valamint epoxigyantás termékekben található. Gyakran használnak ilyet italok tárolására szolgáló palackokban, azok kupakjában. Ez azért rossz hír számunkra, mert minél többször használunk fel egy BPA-t is tartalmazó palackot kulacsnak, annál nagyobb a valószínűsége, hogy káros anyagok kioldódhatnak belőle folyadékkal találkozva, és a csecsemőktől elkezdve a nagyobb gyerekeken át a felnőttekig mindenkire hatással van. Csak épp a gyermekeink a legvédtelenebbek, immunrendszerük még nem alakult ki teljesen. A lehetséges káros hatások között a 2-es típusú cukorbetegség, megnövekedett vérnyomás fordulhat elő, de az agyukra és a prosztatamirigyükre is hatással lehet. Gondoljuk tehát végig, megéri-e beruházni egy olyan anyagból készült kulacsra, amelyből nem jut a gyermekünknek a hormonrendszerét és a testét befolyásoló káros anyag.
Könnyen tisztítható
A kulacsokat ideális esetben naponta kell tisztítani, mégpedig alaposan. Nyilván erre a mindennapok rohanása nem alkalmas, de néhány naponta akkor is szükséges egy alapos mosogatást beiktatni. Minél bonyolultabb egy szerkezet, annál nehezebb kitisztítani, és annál nagyobb eséllyel fogjuk elhanyagolni a kulacs kitisztítását. Ebben az esetben pedig nagyon könnyen megtelepednek a kulacs szájánál a baktériumok és gombák, különösen, hogy a kisgyermekek sokszor ételmaradékot is jutattatnak a folyadékba, ha evés után isznak. Nem beszélve arról, hogy a szívókás, mintegy beépített szívószállal rendelkező kulacsok nemcsak nehezen tisztíthatók, de anatómiailag sem javasolt egy gyermeknek minden alkalommal szívó mozdulattal inni.
Ha vizet tartunk a kulacsban, sokszor elég lehet kiöblíteni és megszárítani, de különösen, ha teát vagy szörpöt is visz a gyermek, időről időre alaposan, mosogatószerrel és meleg vízzel el kell mosogatni. Figyeljünk tehát arra, hogy olyan kulacsot válasszunk, amelyet nem esik nehezünkre kitisztítani, és tegyük is meg rendszeresen.
Megfelelő anyagú
Ami a kulacs anyagát illeti: természetesen nem csak műanyag, hanem üveg és rozsdamentes acél, valamint alumínium kulacsok is kaphatók. A törékenysége és a súlya miatt az üveg talán nem a legideálisabb választás a gyermekeknek, de tény, hogy hatékonyabban és alaposabban tisztítható, mint a műanyag, amely egy idő után — tetszik, nem tetszik — elhasználódik, még akkor is, ha strapabíró, BPA-mentes anyagból van. Annál is inkább érdemes nem műanyagot választani, és főleg nem egyszer használatos műanyagot többször, mert a műanyag, még akkor is, ha újrahasznosítható, nehezen bomlik le, és összességében kevésbé környezetbarát, mint például a korlátlan mennyiségben újrahasznosítható üveg. Jól tudjuk, mennyi szemét árasztja el a világot: igyekezzünk ne növelni, inkább csökkenteni a mennyiségét, a saját és a gyermekünk kulacsának tudatos használatával.
Könnyen kinyitható
Mivel a gyermek fogja használni, szükséges, hogy önállóan ki tudja nyitni és bezárni. Ha önállóan ki tudja nyitni és becsukni, azzal nemcsak a finommotorikája erősödik (például a csavarással), hanem a kompetenciaérzése is. Ahogy kinyitja és becsukja a saját kulacsát, megnő az önbizalma: saját kulacsom van, és saját magam szabályozom, mikor iszom. Ez pedig nagy lépés az önállóság útján, még akkor is, ha azt gondoljuk, gyorsabb és egyszerűbb a három éves helyett megcsinálnunk. Nem is gondolnánk, mennyire sokat tud ez adni neki. Még a legkisebbek számára is van olyan kulacs, amelyet képes kinyitni és úgy bezárni, hogy ne folyjon ki belőle a folyadék. Természetesen nem elvárható egy három-öt évestől, hogy mindig egyedül gondoskodjon a saját innivalójáról, de az, hogy egyedül képes kezelni az esetek egy részében, már sokat jelenthet neki – nekünk pedig felszabadul a figyelmünk, amelyet akár rá, akár a társunkra, akár önmagunkra tudunk fordítani egy kirándulás vagy hétköznapi rohanás közepette.
Esztétikus és ergonomikus
A kisgyermekek esztétikai nevelését nem lehet elég korán kezdeni. Mindenre figyelnek, mindent észlelnek és rögzítenek a kis elméjükben, ami körülveszi őket. Ne gondoljuk, hogy mindegy, milyen minőségű tárgyakkal vesszük őket körül! A műanyagnál és a rajzfilmfiguráknál sokkal szebb mintájú kulacsokat lehet kapni üvegből és rozsdamentes acélból is. Fontos ezen kívül, hogy a kulacs nagysága és formája illeszkedjen a kicsik kezéhez, meg tudja fogni két, vagy akár egy kézzel – a korától függően. Szempont még, hogy a kulacs szája pedig lehetővé tegye számukra, hogy kényelmesen és megfelelően tudjanak belőle inni. Minden gyermeknek meg kell tanulni egy idő után, hogy ne szívó mozgással, és ne a kulacs egész száját bekapva igyon — figyeljünk ezekre a szempontokra is a kulacs használata során.
+1 mit igyon a gyermek?
Leginkább: vizet. Természetesen vannak gyermekek, sőt, a nagy részük ilyen, akik szeretik az édeset, illetve, ha van valami íze az innivalónak. Mégis, akkor tesszük a legjobbat gyermekeinknek, ha a folyadék nagy része, amit megisznak egy nap folyamán (legalább másfél-két liter, korosztálytól függően), az tiszta víz. Arra is figyeljünk, hogy ha teát, gyümölcslét, limonádét teszünk a kulacsba, az elszínezheti a kulacs belsejét, nehezebb kitisztítani, és a savas folyadék például az acél kulacsból hosszú távon képes fémeket kioldani. Bár nyári melegben fontosabb lehet, hogy minél többet igyon, és ezért bevetünk mindent, ami eszünkbe jut, a folyamatos tea- vagy gyümölcsléivás sem a tejfogaknak, sem a maradandó fogaknak nem tesz jót. Maradjunk tehát a víznél, annál nagyobb öröm lesz számára, ha különleges alkalmakkor mást talál a kulacsában.